Engem a hetvenes évek elején döntött le az olvasási láz. Hogy a csudába ne! A meséskönyvek világából hatalmas ugrással a korszak minden – eladdig 3T-s listáján szereplő műve áttörte a barikádokat, és noha a vasfüggöny felhúzására, a berlini fal leomlására még jócskán várnunk kellett, de a kultúra, azaz az irodalom büszkén és hatalmas sokaságban engedett bepillantást a világ – értem jelen esetben -, a Nyugat színfalai közé. Fogyasztottunk mi mindent: jót is, rosszat is, de hogy, hogy nem, mára mégiscsak a letisztult, bizonyított, időtálló irodalomra emlékszem. (Hiszen ez az érték lényege.) Szerencsére akadt belőlük jó néhány. Jó sorsom lehetővé tette, hogy mindig akadt egy Vergiliusom, aki az általa megszűrt és méltónak talált művet nyomta a kezembe (ez a kezdő könyvtáros jó szerencséje!), és mivel többen is akadtak, így az irodalom a maga sokszínűségében tárulkozott fel.
Hogy mikor és kitől kaptam Oriana Fallacit, már nem emlékszem. De Moravia lelket sebző naturalizmusa után maga volt a maiság és egy igen profán érzelem: a kíváncsiság megtestesülése. Mint Audrey Hepburn árnyéka az Álom luxuskivitelben (cenzúrázatlanul Reggeli Tiffanynál), röpködtem New Yorkban, csodáltam a Szabadságszobrot, siklottam a Fifth Avenue-n, jártam a város vendéglőit és mulatóit. És persze ott volt a szerelem, ami tényleg nem ismert akadályt, átvágott óceánon és bevándorlási hivatalon, hogy megkeresse a fel nem lelhetőt, a végleg elvesztettnek hittet, egyszersmind megismerje az addig csak áhított lehetőségek hazáját: Amerikát. De Amerika sem mindig ugyanaz; a személytől függ, aki szemléli és éli ezt a világot: Dicktől, aki egyszer így érzi: "…olyan nagy, olyan egyforma, olyan nyomasztó…", máskor azt mondja New Yorkról: "…szellemesebb, elegánsabb és nemzetközibb, mint bármelyik más világváros." Vagy éppen:"…ezt a várost hullákra építették.", a business, a konformizmus, a polgári hitvallás uralja, aminek vagy behódolsz, vagy elmenekülsz. Társadalmának esendősége már akkor megmutatkozott: az 1964-ben fellőtt szovjet szputnyik bábeli érzelmi zűrzavart és fanatikus indulatáttételt eredményezett, pedig akkor még nem ismerkedtek meg az amerikaiak a valódi fanatizmussal, ez csak bennük élt, bennük, akik ezt az országot sebezhetetlennek és csak Istennel összehasonlíthatónak vélték. Mielőtt oldalról oldalra idézném Fallacit és szereplőit, konklúzióként egyet szűrhetek le: minden igaz és mindennek az ellentettje is, ez Amerika állandó sajátja.
Hogy mikor és kitől kaptam Oriana Fallacit, már nem emlékszem. De Moravia lelket sebző naturalizmusa után maga volt a maiság és egy igen profán érzelem: a kíváncsiság megtestesülése. Mint Audrey Hepburn árnyéka az Álom luxuskivitelben (cenzúrázatlanul Reggeli Tiffanynál), röpködtem New Yorkban, csodáltam a Szabadságszobrot, siklottam a Fifth Avenue-n, jártam a város vendéglőit és mulatóit. És persze ott volt a szerelem, ami tényleg nem ismert akadályt, átvágott óceánon és bevándorlási hivatalon, hogy megkeresse a fel nem lelhetőt, a végleg elvesztettnek hittet, egyszersmind megismerje az addig csak áhított lehetőségek hazáját: Amerikát. De Amerika sem mindig ugyanaz; a személytől függ, aki szemléli és éli ezt a világot: Dicktől, aki egyszer így érzi: "…olyan nagy, olyan egyforma, olyan nyomasztó…", máskor azt mondja New Yorkról: "…szellemesebb, elegánsabb és nemzetközibb, mint bármelyik más világváros." Vagy éppen:"…ezt a várost hullákra építették.", a business, a konformizmus, a polgári hitvallás uralja, aminek vagy behódolsz, vagy elmenekülsz. Társadalmának esendősége már akkor megmutatkozott: az 1964-ben fellőtt szovjet szputnyik bábeli érzelmi zűrzavart és fanatikus indulatáttételt eredményezett, pedig akkor még nem ismerkedtek meg az amerikaiak a valódi fanatizmussal, ez csak bennük élt, bennük, akik ezt az országot sebezhetetlennek és csak Istennel összehasonlíthatónak vélték. Mielőtt oldalról oldalra idézném Fallacit és szereplőit, konklúzióként egyet szűrhetek le: minden igaz és mindennek az ellentettje is, ez Amerika állandó sajátja.
De visszatérve a cselekményre, Gió, Richard, Bill, Martina, Florence és Francesco kavargó, az állandóságban is változó és a változatosságban is állandó érzelmi harcából Pénelopé, azaz Giovanna győztesen kerül ki, mert képes döntéseket hozni, és azokat végre is hajtani.De talán emlékeznek rá: Odüsszeusz újra útra kel.
Most ébredek rá, hogy össze akartam hasonlítani akkori élményemet a maival. De nem tudok egyéb különbséget felfedezni, mint hogy az érzelmeknek ebben a furcsa körtáncában magamat is helyénvalónak érzem, talán éppen azért, mert a háttér egykor kissé elmosódott színei további árnyalatokat nyertek, ami által a puszta szomjúság csillapítása már ínyenc kortyolgatássá nemesedett.
Most ébredek rá, hogy össze akartam hasonlítani akkori élményemet a maival. De nem tudok egyéb különbséget felfedezni, mint hogy az érzelmeknek ebben a furcsa körtáncában magamat is helyénvalónak érzem, talán éppen azért, mert a háttér egykor kissé elmosódott színei további árnyalatokat nyertek, ami által a puszta szomjúság csillapítása már ínyenc kortyolgatássá nemesedett.
Keresd a kötetet a FSzEK fiókjaiban:
Nagyon tetszik a leírás, biztosan elolvasom a könyvet!
VálaszTörlés