 |
| ill. György Miklós |
Apai nagymamám háztartásbeli volt, én nagyszüleimnél nevelkedtem. Apám Vácott tartózkodott egy bentlakásos intézményben, a magyar értelmiség színe-javával. Mivel mindketten ráértünk, a nagyi négy éves koromban megtanított olvasni, írni. Azóta gyakorlom mindkettőt. Az általános iskola első két éve – emiatt – kicsit unalmasnak tűnt. A nagyi főzés közben Arany-balladákat mesélt és könyveket ajánlott. Így jutottam el 8-9 évesen A láthatatlan emberig.
„Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!” – ehhez képest én egész határozottan hun íjász szerettem volna lenni.
Azóta kb. évtizedenként újra elolvasom a könyvet. Mindig kicsit más. Én is változom. A könyv marad, sőt maradandó.
Gárdonyi remeke, az Egri csillagok 1901-ben jelent meg, 1902-ben A láthatatlan ember. Mindeközben anyagot gyűjtött, színdarabját mutatták be, tanított, újságot írt, szerkesztett. Saját titkosírással naplót írt, melyet évtizedekig nem tudtak sifrírozással foglalkozó szakemberek sem megfejteni. (Más kérdés, hogy semmi izgi nem volt benne.) Gárdonyi néptanító volt és maradt.
A láthatatlan emberről mint jelenségről maga Gárdonyi így írt: „Az embernek csak arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.”
A történetet nem mesélem el; aki olvasta, ismeri, aki nem, olvassa el! Történelmi regényei maradandóak és olvashatóak is.
Nagy elődjének, Jókainak művei a mai fiatalok számára szókincse, nyelvezete miatt szinte olvashatatlanok. Nem véletlenül jelent meg kétkötetes Jókai-szótár; ugyanis Jókait magyarról magyarra kell fordítani. Gárdonyit olvasva egyetlen szónál akadtam fenn: ez a „csoma”, a bubópestis elnevezése. Még az értelmező szótárban sem szerepel. Kőrösi Csoma Sándor nevén kívül még egy kis település őrzi ezt a kifejezést. De Gárdonyi – e szócska kivételével - tökéletesen olvasható ma is, mindenkinek.
Az 1980-as években a Magvető Kiadónál humoros, groteszk, frivol, nyomdafestéket nem tűrő, kötözködő sírverseket gyűjtöttünk, és írtunk holt és még inkább élő íróinkról. Gárdonyié még a szolidabbak közé tartozott:
„Itt nyugszik Gárdonyi (Ziegler) Géza.
Nem volt (mint mások) se bohém, se léha,
mégis jókat írt. Néha, néha.
Nevét őrzi nem csak az ostya rostja.”
"Korosodó Könyvkukac"
Keresd a kötetet a FSzEK fiókjaiban:
A mű megtalálható elektronikus formában is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése