Magyar Katalin: Jeripusz

(forrás: morguefile.com)

Gyerekkoromban három kedvenc regényem volt, felváltva olvastam őket többször is. Az egyik a Két Lotti volt, a másik Ronja, a rabló lánya, és a harmadik a Jeripusz.

Magyar Katalin regényében a magyar népmesei világot vette alapul, ami nekem félig gyerekként, félig kamaszként ismerős, biztonságos alapot nyújtott. Viszont nagyon sok megoldása meghökkentő, ellentétes a népmesei fordulatokkal, ami pedig izgalmas intellektuális élményt adott.

A történet szerint Kosánc falu mellett emelkedik a Jeripusz hegy. Itt lakik a gonosz nagyúr, maga Jeripusz, aki 100 évente felébred, és elragadja a falu legszebb lányát. Ez alkalommal a gyönyörű, de hideg szívű Virág Eszter tűnik el, akinek két legény is a kiszabadítására indul.

A regény valódi értéke az apró mozzanatokban rejlik. A mellékszereplők viccesek, szerethetőek és különlegesek, Facsuta, a sétáló bokor, a beszélő kutya, a mutatványos, aki egy titokzatos ládát cipel magával.

Annak idején még nem értettem mi fogott meg ebben a regényben a különleges helyszíneken, és varázslatos eseményeken túl. Felnőttként már értem, hogy ebben a történetben találkoztam először a jellemfejlődéssel. A szereplők a történet során megváltoznak, jobbak lesznek. Ami valódi értéket képvisel, amellett végig kiállnak, de amiről kiderül, hogy csak tartalom nélküli csillogás, az végül elértéktelenedik.

Vékony kis könyvecske, de tele van szép erkölcsi igazságokkal egy mesei, már-már fantasy jellegű környezetben, ahol az izgalmas, meglepő fordulatokkal teli történet sodorja az olvasót, és arra készteti, hogy újra és újra elolvassa.

Kár, hogy nincs újabb kiadása a mai ifjúságnak!

Keresd a kötetet a FSzEK fiókjaiban!

A regény Kaposi Ildikó ismertette.