Halasi Mária: Az utolsó padban

ill. Réber László

Jómagam sosem foglaltam helyet az utolsó padban. Így nem is tudhatom, milyen érzés lehet. Emlékszem, a mi vidéki iskolánkban ott az osztályperiférián helyezkedő gyermekek ültek. Azt nem mondom, hogy a kiközösített diákok helye volt, de az biztos, hogy nem jelentett pozitívat, ha valakit az utolsó padba ültettek, kiváltképp, ha egyedül, padtárs nélkül. Az már szinte egyet jelentett az elszigetelődéssel mind a gyerekek, mind a tanárok részéről. Mintha az utolsó padban ülőről a tanerők is lemondtak volna… Nem szólították fel az ott ülő diákot, nem hívták a táblához, nem feleltették. Valahogy láthatatlanná vált a diák, ha a padsor végén kötött ki. Végül az ok, hogy miért is került hátra, szinte feledésbe merült, csak a tény maradt: az utolsó padba ültették. És onnan előre (előrébb) kerülni??! Majdnem felért a lehetetlennel!

A könyv főhőse, Lakatos Kati szintén az utolsó padban kap helyet új iskolájában. Miért is ülteti oda a tanárnő? Mert az új osztálytársat - aki hosszú virágos szoknyájában mezítláb, kezében szakadt háncsszatyorral érkezik - senki sem szeretné padtársnak. A gyerekek eleinte idegenkednek a vidékről Budapestre kerülő roma kislánytól, de szép lassan ráébrednek, hogy Kati kedves, jószívű, segítőkész teremtés. Az Ő beilleszkedéséről, elfogadásáról szól a regény; megmutatja, miként lehet akarattal, elszántsággal, alkalmazkodással kilépni az utolsó padból. 

Keresd a kötetet a FSzEK fiókjaiban:

http://saman.fszek.hu/WebPac/CorvinaWeb?action=onelong&showtype=longlong&recnum=589594&pos=2
Saját regényéből Halasi Mária írta a filmadaptáció forgatókönyvét:
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=54502