"Olvasás közben elménket és lelkünket egyaránt életre hívjuk, s ez a bensőséges rítus egyre kevesebbeknek és egyre ritkábban adatik meg."
Carlos Ruiz Zafón
Nem is olyan régen még senki sem foglalkozott a vámpírokkal. Kalózokkal annál inkább! A 18. századi "rosszfiúk" még ők voltak, csak a 21. századra sikerült előbbieket előrángatni koporsóikból.
De maradjunk a kalózoknál!
Illusztrálta Bérczi Ottó.
A romantikus "kalózkép" eredetije Stevenson Long John Silvere, aki mindent "tud", amit csak egy kalóznak tudnia kell: féllábú (sajna, nem félszemű), vérszomjas, és mindig kihasználja a jó szelet - de nem csak a hajózás során. Rajta kívül is minden kellék jelen van ebben a könyvben, ami egy kalandregényhez kell: legfőképp fegyverek és kincs. Na, meg lakatlan sziget, ami azért nem teljesen lakatlan, hiszen egy lakója mégiscsak akad: Ben Gunn, aki kicsit meghibbant a hosszú, szigeten eltöltött magányos évek alatt. Azért nem vesztegette itt hiába idejét; megtalálta, és saját barlangjába mentette ki a kincset, amit végül a „jófiúk” rendelkezésére bocsát annak fejében, hogy visszaviszik őt a civilizációba. Ez azonban csak a cselekmény egyik szála. De nem is árulok el többet, hiszen akkor hol marad az izgalom?! Pedig van belőle bőven, és bár néhány évre/évtizedre kiment a divatból, most újra előveheti bárki, aki ilyenfajta szellemi kalandra vágyik.
A sors furcsa fintora, hogy a skót író az idilli Davosban, Svájcban írta meg legismertebb regényét, és csak élete vége felé keveredett a valóban vadregényes Szamoa szigetére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése